 |
A képet itt találtam |
Minden ember ismeri a Gyűrűk Ura trilógiát, ám kevesebben ismerik ennek előzményét, A babót. Bevallom én is akkor ismertem meg, mikor el határoztam, hogy elolvasom a már filmből ismert Gyűrűk Urát. Engem ez a könyv különösen megfogott, mert merőben eltér a belőle kiinduló trilógiától. Magyar nyelvre először babónak fordították a mára már hobbitként ismert népet, én mégis a babó név mellet döntöttem a bejegyzéssel kapcsolatban, hiszen az az eredeti. A történet Zsálos Bilbó kalandos útját kíséri végig mely a Magányos-hegyhez oda-vissza tart. Bilbó aki csak nyugodt életet és pihenést szeretett volna a Megyében épp ennek az ellenkezőjét kapja a sorsától. Olyan dolgokba keveredik amelyek nem csupán az ő életét, hanem az utána lévő generációét is megváltoztatja. Mindenképpen ajánlom azoknak, akik szeretik a Gyűrűk Ura csodálatos világát. És persze azoknak is akik szeretnének egy kicsit elszakadni a világunkból.
Nemsokára láthatjuk a regény alapján készült filmet is, tehát ha valaki még szeretné a megjelenése előtt olvasni a könyvet, akkor itt az idő hogy kezébe kapja ezt a csodás kötetet.
 |
A képet itt találtam |
Nem régiben kaptam egy ilyen nagyon édes pendrive-ot. Az egyik kedvenc rajzfilmfigurám Csőrike úgyhogy nagyon örültem az ajándéknak. Szerintem nagyon cukik az ilyen figurás hordozható adattárolók.
Nekem ezek az extra hosszú szárak nagyon tetszenek. Mondjuk a cipő felvétele elég komplikált lehet, mert nem hinném, hogy cipzár is van ezen a fűzőcsodán. De mindenesetre biztos megéri a hosszú be- és kikötést.
 |
A képet itt találtam |